Nem sok dolog van, mely jobban megemeli a vérnyomásom, mint mikor elalvás előtt meghallom fülem mellől a jól ismert zZzZzZzZzZ -t. Biztosan nem vagyok egyedül ezzel. Sokak esti pihenését, vízparti relaxációját zavarják meg a fránya vérszívók. Van lehetőség rá persze, hogy tisztes távolban tartsuk őket magunktól. A népi megfigyelés szerint hatásos fegyver lehet a fokhagyma fogyasztása, melynek mellesleg zamata is kiváló. Egyetlen probléma van vele: "illata" nem csak a szúnyogokat, de mindenki mást is távol tart. Kínál megoldást a vegyipar is, többféle szúnyogriasztó van a kereskedelmi forgalomban. Sajnos általában ezek is kellemetlen szagot kölcsönöznek használójuknak, ráadásul a bennük található vegyi anyagoktól sokan tartanak - talán joggal, hisz hosszú távú hatásuk nehezen mérhető fel.
Vannak azonban olyan szerencsés emberek, akiket valamilyen misztikus okból nem csípnek a roarok. Ahogy mondani szokták, nem szeretik a vérüket. De vajon miért, és fel lehet e használni ezt a megfigyelést a vérszívók elleni küzdelemben? Erre keresik a választ többek között Mike Birkett, és kollégái (Rothamsted Research, UK).
Könnyen belátható, hogy a jelenségnek nem sok köze van a vérhez, sokkal inkább az emberi test kipárolgása lehet vonzó, vagy taszító a szárnyasok számára. Szerencsés véletlen, hogy a szúnyogok nem feltétlenül azon embertársainktól undorodnak, akiktől mi is, emellett olyan embereket is gusztustalannak találnak, akiken mi semmi különöset nem érzünk. Ez lehetőséget ad rá, hogy előbb-utóbb olyan rovarriasztókat készítsünk, melyek szagát mi magunk nem érezzük, ráadásul nem testidegen molekulák, így valószínűleg egészségügyi kockázatuk is kisebb az eddig használt riasztókénál. Ezeket az általában kis méretű, illékony molekulákat szemiokemikáliáknak (semiochemical) nevezzük. Hogy hogyan keletkeznek, nem egészen ismert még. Legvalószínűbb, hogy valamilyen enzimatikus reakcióval jönnek létre a bőrünkön található lipidekből, vagy a bőrön élő mikróbák állítják elő. Esetleg a két folyamat együtt. Esetünkben mindegy, lényeg a hatásuk. A biológiailag hatásos molekulák izolációja, azonosítása azonban nem egyszerű, hiszen nagyon kis mennyiségben vannak jelen bőrünkön.
Birkett -ék első feladata volt, hogy találjanak olyan embereket, akiket elkerülnek, illetve akiket kifejezetten kedvelnek a szúnyogok. Ez egyszerű volt, csupán bátor önkéntesekre, és éhes vérszívókra volt szükség hozzá.
A kutatás második lépésében az önkénteseket légmentesen záródó alumínium zsákokba csomagolták, majd tisztított levegőt áramoltattak testük fölött, kipárolgásukat folyamatosan mosva egy megfelelő, porózus polimerből álló csapdába. Mikor elegendő "testeszencia" gyűlt már össze, a csapdát megfelelő oldószerrel kimosták, így gyakorlatilag testszag-oldatot nyertek. Ez több száz összetevőt tartalmazott, melyek közül csak legfeljebb néhány volt hatásos. A következő feladat - a vizsgálat legnagyobb kihívást jelentő része - ezek azonosítása volt.
A szúnyog csápjába mikroelektródát illesztettek, mely segítségével érzékelni lehet, ha egy vegyület stimulálja szagérzékelő receptorait. A testszag-oldat egy kis részletét gázkromatográfia segítségével összetevőire bontották, majd a készülékből kiáramló gázt Y csöves megoldással két részre osztották. Egyik része ment a bedrótozott szúnyoghoz, másik része pedig a gázkromatográf (GC) lángionizációs detektrorába (FID). Így meg tudták állapítani, a kromatogram mely csúcsát képviselő vegyület stimulálja a szúnyog receptorát. Az ingerületet kiváltó vegyületek kémiai szerkezetét végül gázkromatográffal összekapcsolt tömegspektrométerrel (GC-MS) állapították meg.
Az eredményeket összegezve bebizonyosodott, hogy ha valakit szeretnek a szúnyogok, azt nem azért szeretik, mert számukra kellemes illatot bocsájt ki, hanem mert nem bocsájt ki kellemetlent. Ennek megfelelően természetesen vannak kellemetlen illatok, amik elriasztják őket - ezeket bocsájtják ki nagyobb mennyiségben azok az emberek, akiket kevésbé csípnek. Az egyik ilyen vegyület, melyet azonosítottak, a 6-methyl-5-heptén-2-on. Másik a geranilakton. Ezek hatásukat már nanogrammos mennyiségben is kifejtik, így kiszoríthatják a használatból a jelenleg leggyakrabban alkalmazott DEET -et (N,N-dietil-meta-toluamid), mely hatásos ugyan, de nagyobb mennyiségben szükséges alkalmazni, és úgy meglehetősen kellemetlen illatú. Ezúton jó eséllyel pályázhatnak a jövő rovarriasztója címre.
Ezen a területen is optimistán tekinthetünk hát a jövőbe. Ez igen jó hír, hiszen jóval nagyobb problémáról van szó itt annál, mint hogy viszket, esetleg kicsit fáj a csípés helye. Földünk kevésbé szerencsés tájain különböző vérszívók hatalmas egészségügyi kockázatot jelentenek, és jelentős gazdasági károkat okoznak. A szúnyogok által terjesztett malária és trópusi náthaláz, valamint a cecelegyek csípésével terjedő álomkór évente milliók halálához vezet. Szintén a szúnyog juttatja egyik állatból a másikba a kék nyelv betegség vírusát, nagy pusztítást végezve a kérődző patások állományaiban. És ne ringassuk magunkat a biztonság csalóka tudatába: a klímaváltozás kedvez ezen kórok terjedésének, így egyre nagyobb területen pusztíthatnak. Talán intő jelnek tekinthető, hogy 2008 szeptemberében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Gelej településen felütötte fejét a kék nyelv betegség.
Forrás: Chemistry World - Repulsive chemistry (by Simon Hadlington)
